8. rész

Sziasztok!

Meghoztam a legújabb részt, remélem, hogy tetszeni fog! Jó olvasást! :)

○•Nóri•○

 - Jöjjön, Miss White! - mondta egy férfi és bepakolta a táskáimat egy csónakba. A szigetre jutásunk kulcsa egy motorcsónak volt, amiről már álltában is lerítt, hogy iszonyú gyors lehet. Fekete, csillogó és szuperdrága luxusjárgány.
Bevallom, örültem volna, ha mégis, valamilyen csoda folytán eggyel több csónakot áldoznának fel az utaztatásunkra és nem kell senkivel sem együtt utaznom, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a fohászkodásom hiábavaló volt, ugyanis Mr Miller - úgy döntöttem, így hívom, ha már nincs olyan kedves, hogy bemutatkozzon - néhány perccel később bedobálta a csomagjait a csónakba és leült velem szemben.
 - Na, mi van? Mégsem zavarlak annyira? - kérdeztem hidegen.
 - Ha nem tűnt volna fel, nincs máshol hely. - mondta ugyanolyan hangnemben.
Oldalra pillantottam és láttam, hogy mellettünk 4 ugyanolyan, csicsás csónak álldogált tele a különböző színű és mintájú bőröndökkel és mindegyikben két-két fiatal üldögélt.
 - Kiválasztottak! - lépett elénk Andrew. - Innentől már nem találkozunk, csak 120 nap múlva. Remélem, hogy nem lesz semmi probláma és nem kell közbeavatkoznunk az életük menetelébe.
Ugyan már! Nem is lesz életünk, akkor mibe nem akarnak beleavatkozi?
 - Viszontlátásra, sok szerencsét! - mondta Andrew, majd az öt csónak egyszerre, mintegy szinkronban bőgött fel, majd eltávolodtunk a hajótól.
Mint, ahogy azt már gondoltam, a csónak valósággal szelte a vizet, a kora esti (vagy késő délutáni) szél elsüvített mellettünk és hátracsapta a hajamat.
 - Mondd csak, mit fogsz csinálni egyes egyedül? - kérdezte Mr Miller néhány percnyi hallgatás után.
 - Nocsak, nekem szóltál? - kérdeztem és vágtam egy grimaszt. - Talán két személyiséged van, vagy mi?
 - Miért? - kérdezte és egy hajszálnyira elmosolyodott.
 - Mert egyszer rendes vagy velem, majd lekoptatsz... Tudod, hogy ez milyen idegesítő? - panaszkodtam.
 - Nem. - mondta komoran és megrázta a fejét. - Bocs.
Ezen meglepődtem. Komolyan úgy dönt, hogy rendes lesz velem?
 - Csak olyan furcsa vagy. - mondta egy percnyi hallgatás után. - Nem tudom, hogy mit miért csinálsz. Nem találkoztam még senkivel, aki ilyen furcsa, olyan, mintha nem is gondolkodnál, csak cselekedsz és kész.
Próbáltam eltekinteni afelett a rész felett, hogy lefurázott és inkább arra gondolni, hogy ez volt a leghosszabb monológ, amit eddig hallottam tőle.
 - Tiszta csodabogár vagyok, nem? - mosolyodtam el.
 - Nagyon úgy tűnik. - felelte.
 - Amúgy meg te is mindig máshogy viselkedsz, mint azt gondolná bárki is. - böktem ki.
 - Mivel te tudod, hogyan viselkedik egy normális ember? - gúnyoskodott. Nem, tévedtem, mégsem lesz velem kedves.
De ezt a játékot ketten játsszák.
 - Egyetlen szóval sem mondtam, hogy tudom, hogyan viselkedik egy normális ember. - vágtam vissza. - Amúgy meg mi vagy, ha nem normális?
 - Ne forgasd ki a szavaimat! - mondta utasító hangnemben.
Elmosolyodtam és tekintetemet előre szegeztem és figyeltem a szigetet, ami egyre nagyobb lett, talán kettő perc és megérkezünk és akkor ő elmegy és valószínűleg nem is látom többé, csak akkor, amikor már a halálunkra készülünk. Nem értettem, hogy miért viselkedtem így, miért nem akartam, hogy elmenjen, miért nem akartam egyetlen pillanatot sem elvesztegetni, amit vele tölthetek. Furcsa.
 - Mit fogsz csinálni a szigeten? - kérdezte hirtelen, kizökkentve furcsa gondolataimból.
 - Nem tudom, majd csinálok valamit, utána pedig gondolkozok. - nevettem fel.
Egy pillanatig leblokkoltam, de csupán csak egyetlen pillanatra. Nevettem, jókedvből és nem azért, hogy megjátszam a könnyedséget. Megannyi hónap után boldog voltam, habár éppen az elkövetkezendő négy hónap szenvedéseinek helyszínére mentem, de boldog voltam. Boldog voltam ezzel a komor sráccal, akivel néhány órája találkoztam először és azóta már egy párszor megbántott, de mégis boldog voltam mellette.
Butaság, sőt örültség, viszont igaz...
 - Jó ötlet. - motyogta halkan, elgondolkodva a fiú és ezzel visszazökkentett a jelenbe. Ismét.
Ekkor vettem csak észre, hogy a csónak lassít, majd szépen lassan megállt.
Felálltam és összeszedtem a cuccaimat. A sofőr a táskáimét nyúlt, hogy segítsen, de én gyorsan felkaptam az összes cuccomat.
 - Nincs szükségem segítségre. - mondtam és kiugrottam a csónakból a vízbe.
Hűha, ennyi pénzt elköltöttek az utaztatásra, de egy kikötő, vagy egy móló már nagy szám lenne?
Kitrappoltam a bokáig érő vízből a homokba és elindultam jobbra, mivel a többiek balról lézengtek.