7. rész

Sziasztok!

Meghoztam a legújabb részt, remélem, hogy tetszeni fog!

○•Nóri•○

 - Hé, te ott! - hallottam meg egy srác hangját, amikor már legalább fél órája utaztunk. - Te, Vöröske!
Kellett néhány másodperc, amíg rájöttem, hogy nekem szólnak. Az egyik srác röhögve figyelte, ahogy felfogom a külvilágot.
 - Mi van? - kérdeztem morcosan, de nem tudtam, hogy melyik szólalt meg a hatos csoportból, viszont ekkor vettem csak észre, hogy még két srác hozzájuk verődött.
 - Gyere ide! - lépett elő a barna hajú.
 - Ha nem tűnt volna fel, nem vagyok kutya! - mondtam, mire mind a nyolcan felnevettek.
 - Lábhoz! - röhögött az egyik, de nem tudtam, hogy melyik.
Rohadék...
Abban a pillanatban olyan lelkiállapotban voltam, hogy felpofozom azt, aki kutyának néz engem. Talán szerencsém lesz és nem okozok neki hét napon túl gyógyuló sebeket.
 - Hé, Vöröske! - szólt megint a barna, majd elindult felém. Hosszú, öles léptekkel szelte át a köztünk lévő távolságot, majd leguggolt mellém. - Gyere oda hozzánk! Szórakozzunk!
 - Nem! - mondtam higgadtan.
Felnevetett.
 - A nevem Will Scott. - mondta, majd kezet nyújtott.
Nem fogadtam el.
 - A te neved? - kérdezte nyájasan.
 - Takarodj! - feleltem és a fedélzetet pásztáztam. Amikor megtaláltam amit szerettem volna kissé megkönnyebbültem, de meg is rémültem. A tekintete olyan dühös volt, komor.
 - Szép neved van! - mondta Will Scott vigyorogva.
 - Tényleg tetszik? A teljes nevem, Takarodj, Különben Hasba Rúglak. - mosolyodtam el és hűvösen rá néztem, majd a hasára. Reméltem, hogy vette a célzást.
Néhány percig csendben volt.
 - Gondolj csak bele! - mondta Will Scott hiptnotikus hangon. Szerencsémre, ez a hangnem nem hatott rám, hacsak nem annyiban, hogy rettentően idegesített ez az alak. - Mi nyolcan vagyunk, ott mégis nagyobb esélyed lenne a túlélésre, mint egyedül.
 - Tévedsz, ezzel csak a saját dolgodat könnyíted meg. Azok ott mind - böktem a hordája felé - meghalnának, hogy te élj. Azért teszik ezt az egészet, mert most azt hiszik, te vagy az Isten. Én viszont senkire sem vagyok hajlandó felsőbbrendűként tekinteni.
Felnevetett.
 - Okos vagy, viszont nem gondolod, hogy kissé nagy a szád? Vigyázz, nehogy pórul járj vele! - mondta és a szemében gúny csillant meg.
 - És te nem gondolod, hogy nem nyerő fenyegetölőzni? - kérdeztem.
Elvigyorodott, majd hirtelen elszántság(?) suhant át az arcán.
 - Szóval nem jössz át hozzánk? - kérdezte és közelebb hajolt hozzám, elhúzódtam előle.
 - Nem. - feleltem.
 - Akkor sem, ha megkérlek rá?
 - Nem. Amúgy meg, ha nem haragszol - és akkor is, ha haragszol -, de eltakarod a napot, szóval húzz el!
Felnevetett és közelebb hajolt felém, újra elhajoltam előle.
Nem tudom, hogy milyen hangosan beszélgethettünk, de valószínűleg a hajó túloldalán is hallották, mert a következő percben egy kar rántott fel a földről és arrébb húzott.
 - Nem érted meg, hogy mit mond? - kérdezte az erős szorításhoz tartozó hang.
 - Hé, öcskös, ne avatkozz ebbe bele! - állt fel Will Scott és farkasszemet nézett a szőke fiúval.
 - Hagyd békén, ha azt mondja, hogy húzz el! - mondta a szőke fiú és állta Will Scott dühös tekintetét.
 - Jó, védd meg a Kis Hercegnőt! - ordította Will, majd rám nézett. - De egyszer úgyis az enyém leszel!
Azzal visszasétált a csapatához, én viszont félve fogtam fel, mit is beszél. Ahogy felfogtam a szavainak együttesét, más vonta el a figyelmemet.
A szőke fiú már a hajó túlsó végén volt.
 - Hé! - futottam utána, mert csak így értem utol.
Amikor utolértem, megállt és csak ekkor vettem észre, hogy fel kell néznem rá, csak a válláig értem.
 - Mi van? - kérdezte bunkó stílusban.
 - Köszönöm. - mondtam és a hangomból tényleg a köszönet sugárzott. Minden betűt komolyan is gondoltam.
 - Nincs mit megköszönnöd, csak azért csináltam, hogy ne zajongjál tovább. - azzal leült a helyére, ahol eddig is ült.
Egy kis ideig vártam, hátha mond még valamit, talán csak a nevét, de nem mondott semmi mást. Utána sarkon fordultam és visszasétáltam a helyemre.
Az utazás további részén nem történt semmi érdekes. Will Scott nem piszkált tovább, viszont ennél tízszer fontosabb dolog annál inkább. A szőke fiú nem szólt hozzám egy szót sem, viszont egész úton engem figyelt. Ezt a gesztusát nem tudtam hova tenni, főleg a beszélgetésünk -, ha lehet azt egyáltalán annak nevezni, ami történt - után. De nem csak ő lesheti a másikat, nem?
Megpróbáltam minél dühösebb és komorabb képet vágni és valószínűleg úgy festettem, mint egy idióta, viszont ő egyetlen hajszálnyival sem lett vidámabb, csak az a komor és titokzatos arckifejezés ült az arcán.
 - Kiválasztottak! - mondta Andrew, amikor a nap már kezdett egyre közelebb süllyedni a látóhatár felé. - Készülődjenek, innentől csónakkal mennek tovább a szigetre!
Azzal elfordítottam a tekintetemet a fiúról és előre néztem, csak ekkor vettem észre, hogy már kezd elviselhetővé válni a hőség. Néhány pillanatig a víz fodrozódását bámultam, majd megláttam a szürkés víz kellős közepén elterülő, innen nézve piciny szigetet, amely megtörte a hullámok útját.
Ahogy a hajó egyre közelebb jutott a szigethez, az egyre csak nőtt és nőtt.
 - Álljanak be egy sorba, majd kettesével üljenek be egy-egy csónakba, hozzák a csomagjaikat is! - mondta Andrew néhány perc múlva.
Lassan felálltam és összeszedtem a cuccaimat és elindultam a többiek által kialakított sorhoz.
 - Mondd csak, neked mi bajod van? - lépett mellém a szőke fiú.
 - Ezt akár én is kérdezhetném. - mondtam és odaálltam a sor legvégére.
Most meg miért áll velem szóba? Ennek így semmi értelme...
 - Mit csináltam? - kérdeztem egy pillanatnyi habozás után.
 - Tudnod kéne. - nézett át a fejem felett.
 - Akkor hülye vagyok, de gőzöm sincs, hogy miről beszélsz. - mondtam és Andrewra figyeltem, aki mindenkinek kiosztott egy-egy fekete táskát.
 - Mondd csak, direkt keresed magadnak a bajt, vagy ez csak úgy jön? Belső kényszert érzel rá, hogy bajba keveredj? - kérdezte a szőke fiú. Kissé le kellett hajolnia, hogy a szemembe tudjon nézni.
Egyik felem örült, hogy végre beszél velem, sőt rám néz, másik felem viszont elbódult. Azok a gyönyörű szemek megbűvöltek. Nem volt bennük düh vagy harag, csupán kíváncsiság.
 - Talán mindkettő. - vontam vállat, amikor leküzdöttem a gyengeséget. - Az a problémád, hogy bajba keveredek? Talán nem vetted észre, hogy az út hátralévő részén nem tettem semmit, ami rosszul végződött volna?
 - Éppen akkor tetted a legrosszabb dolgot. - mondta halkan.
Egy pillanatig nem értettem, hogy miről beszél, de utána rájöttem.
 - Nem bírod, ha rádnéznek? - mosolyodtam el és arcába néztem.
 - Azt nem bírom, hogy te csinálod. - felelte.
 - Mi van? - kérdeztem értetlenül.
 - Miss White! - adta a kezembe a fekete táskát Andrew egyik embere, majd a fiúhoz fordult. - Mr Miller. - átnyújtott neki is egy táskát, majd elment.
 - Zavarlak? - kérdeztem Mr Millertől, amikor megállt a hajó.
 - Őszintén? - kérdezte, majd szinte azonnal rávágta: - Igen!
Azzal elindult a többiek után, akik a csónakokhoz igyekezett.
 - Hát, kösz szépen! - szóltam utána és én is elindultam utánuk.