16. rész

Sziasztok!

Meghoztam a legújabb részt, Kate szemszögéből! A következő már

más szemszögéből is fog játszódni, de nem mondom el, hogy kiéből! :D

Egyenlőre nem tudom, hogy lesz-e szerdán új rész, vagy sem.

Jelenleg elég kevés időm van, hogy írjak, mert... mert,

mindegy elég annyi, hogy tiszta felfordulás van az otthonomban és ez egyszerűen elveszi

az ihletem - Ilyen létezik egyáltalán? Na, mindegy. Velem ez történik... -, szóval röviden,

 nem tudok semmit.

Vagyis egy valamit igen! Itt az új rész! :)

○•Nóri•○



 - Ohh, ide nézz, Soan! - lépett ki a barna hajú Will Scott a sarkában egy fekete hajú szeplős, nálam csak néhány centivel magasabb fiúval. - A Szöszi volt a leggyorsabb.
Csak most vettem jobban szemügyre Will-t. Karamellszínű haja a szemébe hullva keretezte enyhén barna arcát. Sötét szemeiben -, amik kissé távol ültek egymástól - pedig ravaszság csillant. Széles vigyorral mért végig minket.
 - Maradj csendben és ne hiddj el semmit, amit most fogok mondani. - súgta Josh a fülembe, én pedig engedelmeskedtem.
 - Tudtam én, hogy sikerülni fog, John! - vigyorodott el Will Scott, olyan szélesen, hogy abban reménykedtem, szétreped az arca.
 - A nevem Josh. - motyogta Josh.
 - Az, persze, Josh! - legyintett a fekete hajú olyan tekintettel, mintha csak azt mondaná: Kit érdekel? - Add a lányt, aztán csá!
 - Hé, Soan! A Szöszi segített nekünk, ne legyél faragatlan. - mondta Will Scott, majd valami láthatatlan jelre két másik srác furakodott oda melléjük. Mindkettő barna hajú volt, de az egyik magasabb, mint a másik.
 - Nem vagyok Szöszi. - szűrte a szavakat a fogain keresztül Josh.
 - Persze, Josh! - lépett közelebb Will Scott, mire automatikusan hátrálni akartam, csakhogy a két erős kéz nem engedett mozogni.
 - Odanézz! Máris idejönne, de aranyos! - fintorgott az alacsonyabb barna srác.
 - Shh! Pete, ne már! - mormogta Will Scott unottan, majd Joshra nézett. - Na, mit szeretnél a segítségedért?
 - Minek kérnék bármit is? - kérdezte Josh és megvonta a vállát, mire jól orrba mosott. - Bocs. - susogta olyan halkan, hogy csak én hallottam, majd hangosan folytatta. - Nem ér nekem semmit, olyan, mint egy préda. Megfogtam, ennyi.
Összerezzentem, de azzal nyugtattam magam, hogy csak hülyeségeket, beszél, hiszen azt mondta, ne higgyek el neki semmit. Ugye? Vagy mégiscsak prédának néz?
 - Azért ne edd meg, John! - vigyorodott el Will Scott.
Josh felsóhajtott, majd komoran ezt mondta:
 - Komolyan ilyen hülye vagy, hogy nem tudsz megjegyezni, egyetlen, négy betűs nevet? Hány osztályt jártál ki, mi?
 - Nicsak, nicsak! - ámuldozott Will Scott vigyorogva. - Vöröske megtanított téged feleselni? Elképesztő!
Egy percig Will és a három haverja röhögni kezdett.
 - Ez elképesztő, ennyi marhát egyrakáson. - suttogta Josh, mire elmsolyodtam. - Ráadásul még humoruk is van, tiszta jó arcok, mi? - vigyorgott a képembe.
 -  De mennyire, annyira jó arcok, hogy legszívesebben leköpném őket. - suttogtam, mire halványan elmosolyodott.
 - Na rendben, add ide! - mondta Will Scott és a kezét felém nyújtotta. - Vagy azt ne mondd, hogy tetszik a prédám...
 - A prédád? - kérdezte Josh. - A te prédád?
 - Kussolj, akkor életben maradsz, Szöszi! - mondta a fekete hajú.
 - Azt hiszed, hogy félek egy olyantól, mint te? - kérdezte Josh a fekete hajútól és erősebben szorította meg a csuklómat. - Senki vagy! Egy idióta, aki még arra sem képes, hogy szabad gondolkodása legyen!
 - Szeretnéd, hogy beverjem a képét? - kérdezte a magas barna.
 - Van egy testőrőd is? Jaj, te hős! - nevetett fel Josh.
 - ÁLLJ! - ordított fel Will Scott, mire nagyjából 20 méteres körzetben minden madár elrepült. - Add ide a lányt, utána minden nyugis lesz.
 - Csak nyugi! - susogta Josh nekem, mert már mindkét kezemmel belemarkoltam a kézfejébe. - Mit csináltok vele? - kérdezte hangosan.
 - Az legyen a mi dolgunk! - vigyorgott Will Scott. - A préda az préda! De nyugi, ha ennyire a szívedhez nőtt, akkor biztosíthatlak, nem esszük meg.
Erre újra felnevettek.
 - És ez a srác még még nem nyert díjat a humoráért? - motyogtam, mire Josh elmosolyodott, majd újra elkomorult.
 - Ide vele! - csettintett Will Scott.
 - Aki kapja, marja! - vetette oda Josh és újra megvonta a vállát, de ezúttal nem vágott orrba.
Will Scott egy pillanatig ámuldozott, majd elvigyorodott.
 - Nem egy csapatban vagyunk, John? - kérdezte.
 - Josh vagyok, te seggfej. És azt hiszem az már kiderült, hogy nem vagyok csapatjátékos. - mondta Josh és, ha lehet, még jobban szorította a kezemet. Holnapra ez tuti fájni fog...
 - Megkedvelted a Vöröskét? Ellenállhatatlan egy tünemény, nemde? Mindenkit megnyer magának, elképesztő! - mondta Will Scott.
 - Nem vagyok belé szerelmes. - vágta rá Josh. - Ne nevettesd ki magad, kérlek, egyáltalán nem jönnek be nekem a vörösek...
 - Akkor meg mit akarsz vele? - kérdezte Will Scott, nagyon úgy tűnt, hogy ő a szószóló.
 - Az legyen az én dolgom! - mondta Josh.
 - Na, ide figyelj, add ide, vagy megkeserülöd! - fenyegetölőzött Will.
 - Ó, oké, rendben! - mondta Josh halkan és az oldalához húzott.
Hitetlenkedve néztem, ahogy megvárja, míg Will Scott odasétáljon hozzánk, Josh pedig - még mindig fogva a csuklómat -, tolni kezdett a barna srác felé.
Már éppen a menekülés határán voltam, amikor Josh hirtelen visszarántott. Hozzácsapódtam a mellkasához és kipréselődött minden levegő a tüdőmből.
Josh felnevetett.
 - Ugye nem gondolod, hogy félek tőletek? - vigyorgott Josh. - Nem akarok haragot szítani, viszont ezzel már elkéstem. Rühellek titeket, mindenkit, aki a csapatotokba tartozik. Ki nem állhatom a beképzelt idiótákat, mint ti. És ő is így van ezzel. - nézett le rám. - Valószínűleg erre már rájöhetett volna egy épeszű ember, csakhogy nem vagyok benne biztos, hogy ti is rájöttetek.
Will Scott a fogát csikorgatta, mire elmosolyodtam, viszont mosolyomat Josh mellkasába rejtettem.
 - Ugye tudod, hogy senkit sem érdekel, mit gondol a Szöszi, vagy Vöröske? - kérdezte Will Scott.
 - Ugye tudod, hogy én meg teszek rá, mit gondol a három Barnika meg Fekike? - kérdezte Josh.
 - Kussolj! - rikkantotta Will Scott. - Ide adod a lányt, vagy leszakítsam a kezedet a helyéről, hogy elengedd?
 - Tudod, egyik lehetőség sem tetszik túlzottan. - vallotta be Josh.
Hát innen sose fogunk szabadulni... Valamit tennem kell, de sűrgősen.
 - Oké, mostmár mindenki maradjon már csendben! - mondtam, amikor Will Scott éppen meg akart szólalni.
 - Mi a francot csinálsz? - kérdezte Josh némán formázva a szavakat az ajkán.
 - Mentem a bőrünk. - motyogtam.
 - Nocsak, Piroska is beszáll? - vigyorgott a magas barna.
 - Lenne valami mondanivalód? - kérdezte Will Scott.
 - Ó, hidd el, van néhány mondanivalóm neked, azt elhiheted! - mondtam, miközben megfordultam, de Josh nem engedte, hogy a hátam akár egy centit is eltávolodjon a mellkasától.
 - Akkor, rajta, mondd meg, hogy kit akarsz? - vigyorgott Will Scott és közelebb lépett hozzám.
Magabiztosság, Kate!
 - Gyere közelebb! - mondtam, mire tett felém egy lépést. - Még!
Amikor már előttem állt, vigyorogva hajolt le és az arcomba nézett.
 - Kit választasz? Engem, vagy őt? - kérdezte.
 - Azt, akinek nem fáj a lába. - feleltem.
Értetlenül nézett rám. Egy pillanat alatt felugrottam és mindkét lábammal ráugrottam Will Scott lábaira. Nem volt éppen a legjobb ötlet, viszont jelenleg megfelelőnek találtam.
Felordított, majd már készülte lendíteni a kezét, hogy jól arcon csapjon, de addigra Josh elrántott onnét, ígyhát Will csak a levegőt pofozta fel.
 - Te szajha! - ordította Will Scott, mire a többi három is felénk indult.
 - Nyerő ötlet volt, egyéb ilyen ragyogó ötlet? - kérdezte Josh fintorogva.
 - Fenyegetőzz! - mondtam egy pillanatnyi habozás után.
 - Mi van? - kérdezte és hátrálni kezdett velem együtt.
 - Ha most megöltök, akkor ti is meghaltok! - ordítottam fel.
Mind a négyen megtorpantak és egy kis ideig haboztak. Nem láttam az arcukat, mert félig megfulladtam Josh pólójától.
 - Rendben! - mondta Will Scott, majd megperdült a tengelye körül és visszaszólt a válla felett: - De nem ússzátok meg ennyivel! Egyikőtök sem!
Azzal mind a négyen eltűntek a fák között.
 - Elmentek? - suttogtam értetlenül. Mi a franc? Ekkora balhét azért, hogy sarkon forduljanak és elhúzzanak? Ennek semmi értelme. Azt hittem, verekedés lesz, de csak így elmennek?
 - Ez most nem lehet komoly, ugye? - kérdezte Josh olyan tekintettel, mintha egy teljes apokalipszis közeledne felénk.
 - Mi? - kérdeztem riadtam.
 - Az, hogy egy lány mentett meg. - mondta grimaszolva, mire felnevettem, ő pedig elengedte a csuklómat. Olyan volt, mintha minden csontom, ami a könyökömtől az ujjperceimig tart, hamu állagúvá porhadt volna szét.
 - Auhhh. - szisszentem fel, amikor megforgattam a csuklómat.
 - Bocsánat. - mondta Josh, mire felnyögtem.
 - Ha még egyszer ki mered ejteni a szádon, hogy sajnálom, vagy bocsánat, komolyan mondom, levágom a hajadat.
Felnevetett, majd beletúrt szőke hajába.
 - Ez adja ezt az elképesztő sármomat. - vigyorogva rám nézett. A szememet forgattam.
 - Inkább haladjunk. - fordultam meg.
 - Hé, mi van, nem értesz velem egyet? - kérdezte és a karomnál fogva megfordított.
 - Az ügyvédem jelenléte nélkül nem nyilatkozom. - feleltem.
 - Ne már! Tudom, hogy csíped a fejem! - vihogott.
 - Ja, persze! Álomvilágban élsz! - mondtam és megfordultam, hogy felvehessem a csomagjaimat a földről. Csak ekkor jöttem rá, hogy ezek a bőröndök végig néma tanúi voltak az összetűzésnek. Néma tanúi, jesszus, mi van? Milyen lehet egy bőrönd, ha nem néma? Agyhalott leszek... Komplett agyhalott leszek, mire letelik a 119 nap.
 - Ezt csak azért mondod, mert azt mondtam, nem bírom a vöröseket? - kiabálta utánam Josh és követni kezdett.
 - Egyáltalán nem. - vallottam be.
 - Emlékszel, hogy mit mondtam? Ne hidd el, amit mondok! Hazudtam!
 - Most se higgyek neked?
 - De!
 - Nem! - nevettem fel.
 - Mi? - kérdezte értetlenül. - Most őszinte vagyok!
 - Talán részeg vagy? - kérdeztem.
 - Nem, nem vagyok ittas. - mondta.
 - Oké, tudod mit? Ejtsük a témát!
 - Természetes vörös vagy? - kérdezte.
 - Panda. - feleltem, mire értetlen képet vágott.
Nevetve sétáltam tovább, de ő még mindig értetlen képet meredt utánam.