13. rész

Sziasztok!

Megérkezett az új rész, még mindig Kate szemszögéből.

Remélem, hogy tetszeni fog és kapok néhány komit!

Jó olvasást!

○•Nóri•○

 - Így sosem fog sikerülni! - hallottam meg hirtelen Josh hangját valahonnan messziről, mégis olyan közelinek hallatszott, hogy akaratlanul is megrezzentem, így minden halat elijesztettem a közelből.
 - Hát így már biztos, nem! - dühöngtem és a partot néztem, honnan jött a hang.
Josh éppen az egyik fáról ugrott le, amikor észrevettem. Mit keres folyton a fák tetején?
 - Kösz, hogy segítesz! - montam savanyúan és kitrappoltam a vízből.
 - Nem akartam, hogy sok energiát fektess valamibe, ami amúgy sem fog sikerülni neked! - vigyorgott gunyorosan és elindult felém, ahogy én is felé.
 - Mióta érdekel téged, mibe mennyi energiát fektetek? - kérdeztem hűvösen. Utálom, ha valaki lenézően viselkedik velem.
 - Már az is baj, hogy kedves vagyok? - kérdezte és elém állt, nehogy elmenjek előle.
 - Ez minden volt, csak nem kedves. - fújtam egyet. - Lenézően viselkedsz velem, Josh.
 - Csupán tisztában vagyok azzal, amivel te nem. A halászat a fiúk dolga. - mondta halkan, védekezően.
 - Mégis honnan veszed, hogy én képtelen vagyok halat fogni?
 - Láttam.
Ekkor jöttem csak rá, hogy ő - talán mindvégig - figyelte a szerencsétlenkedésemet. Remek!
 - Mióta figyeltél? - kérdeztem és tekintetemet az égre fordítottam.
 - Nincs órám. - vont vállat, mire felnyögtem. Ezek szerint már egy jó ideje... - Mi van?
 - Igazán fájt volna, ha segítesz? - kérdeztem és odasétáltam az általam kifogott halakhoz. Talán hét halat tudtam kifogni nagyjából egy óra alatt...
 - Azt mondtad, nincs szükséged segítségre. - mondta Josh.
 - Mégis mikor mondtam ilyet? - kérdeztem és szétszereltem hevenyészett lándzsámat.
 - Tegnap, amikor elhagytad a csónakot. - felelte.
 - Kösz, hogy észbentartasz mindent, amit valaha mondtam. - grimaszoltam. - De, ha tényleg komolyan vennéd, amit mondtam, akkor most nem lennél itt.
 - Úgy gondolod, hogy segítek neked?
 - Miért, nem azért csatlakoztál hozzám, a kapós árucikkek listáján szereplők első árujához? - kérdeztem és a szemébe néztem. - Emlékszem ám!
 - Emlékszel egyetlen mondatomra, ezért díj járna neked! - mondta fintorogva.
Felsóhajtottam. Hol rontom el állandóan, hogy ilyen legyen velem?
Elraktam a kést újdonsült tokjába, a botot pedig elhajítottam, majd némán azon agyaltam, hogyan legyen a nyálkás haltetemből étel. Bárcsak otthonosan mozognék a főzésben.
 - Most min gondolkozol? - kérdezte Josh, de nem feleltem. Ha ő megbánt, akkor én meg nem foglalkozok vele. Tiszta sor.
Néhány perc gondolkodás után arra jutottam, kibelezem a halat. Uhhh, ez durván hangzik.
Legyűrtem a felgyülemlő undort és a kezembe vettem az egyik állatot. Egy brutális lesz, már most úgy érzem magam, mint egy hentes...
 - Kate, kérdeztem tőled valamit! - kiáltott rám Josh dühösen és kiütötte a kezemből a halat. - Válaszolj!
 - Mégis miért? - suttogtam, mert megrémített a hirtelen haragja.
 - Hogyhogy miért? - hitetlenkedett.
 - Bármit mondok neked, flegma vagy, megharagszol, vagy nem válaszolsz. Mi értelme van, hogy beszélek, ha téged nem is érdekel... - vontam vállat és a halakra emeltem a tekintetemet.
 - Honnan veszed, hogy nem érdekel, amit mondasz? - guggolt le mellém.
 - Mert folyton... - nem tudtam folytatni, mert végig engem bámult. - Mindegy, nem érdekes.
 - De igen, érdekes! Talán azt gondolod, hogy szemétláda vagyok, de egyszer én is voltam jó gyerek, talán képes vagyok megérteni téged.
Ezt olyan őszintén mondta, hogy egy pillanatra a légzésem is kihagyott.
 - Csak szeretném tudni, hogy miért csinálod. Néha olyan furcsa vagy. - vontam vállat és a szemébe néztem. - Persze ez nem tartozik rám.
Néhány pillanatig mindketten csendben voltunk és a másik szemébe néztünk. Csak a lélegzetvételünket, a víz sodrását, a szél suhogását és a madarakat lehetett hallani.
 - De attól még érdekel téged. - mondta halkan.
 - Meg kell, hogy ismerjelek, hogy tudjam, ki vagy valójában. - vallottam be. Ekkor már éreztem, hogy a kés élén táncolok és néhány pillanat múlva minden eldől, vagy mesél magáról (habár erre kevés esélyt látok), vagy ordítozni fog és elmegy. Vagy, vagy...
 - Miért érdekes, hogy ki vagyok én? - kérdezte és a végén elmosolyodott, mintha valami olyan vicc jutott volna eszébe, amit rajta kívül senki sem ért. - Mit számítok én?
 - Ez meg mit jelent?
 - Miért érdekelné bárkit is, hogy ki az a Josh Miller? Egy lúzer, aki elrontott mindent, ami emberileg elrontható. Ez vagyok én.
 - Ez még kevés. - suttogtam.
 - Te sem beszélsz magadról. Ki az a Kate White? - kérdezte és kíváncsian fürkészte az arcomat.
 - Kate White egy szerencsétlen csődtömeg, aki megbánt mindenkit, aki rendes akar vele lenni, összetör mindenkit, aki gyenge és átgázol rajta, csak azért, mert akkor, abban a pillanatban olyan kedve van. Egy szemétláda, aki nem érdemli meg, hogy bárki is, csupán egy percre kedves legyen vele. - mondtam őszintén.
Josh egy pillantig gondolkodott, majd felvette az egyik halat és egyetlen mozdulattal lefejezte, majd felvágta és kiszedte a belsőségeit. Hűha, ez brutális volt.
 - Hát, ez a Kate White gonosz  nőszemélynek hangzik. - vigyorgott rám és néhány perc alatt már a sütésre váró halak hevertek a víz szélén.
 - Valóban olyan, Josh Miller meg egy szerencsétlen fiúnak hangzik.
Felnevetett.
 - Ebben igazad van, ő egy vesztes. - felelte és elkezdett tüzet rakni.
 - Senki sem ronthat el mindent teljesen... - mondtam halkan és figyeltem ahogy gyorsan elkészíti a tegnap esti helyre a kis tipi alakú máglyát.
 - De ő megtette. - mondta és megmosta a halakat, majd egyenként feltűzte őket egy-egy botra. - Egy olyan világban, mint ez, mindent el lehet rontani.
A kezembe nyomta a hét botot és odasétált a farakáshoz és újra két kővel próbált tüzet csiholni.
 - De egy ilyen világban helyre is lehet hozni a hibákat, nem? - kérdeztem és leültem a máglya mellé.
 - Hogyan lehet helyrehozni, ha egy ismeretlen szigeten vagy és soha nem fogsz hazajutni, mert megölnek? - kérdezte halkan, mindenegyes szót gondosan kihangsúlyozva.
 - Ne légy pesszimista, egyikünk túléli. - motyogtam élettelen hangon. Igaza volt, hiába próbáltam biztatni.
 - A sziget másik oldalán nyolcan vannak, itt ketten, mindannyian tudjuk, hogy a nyolc először minket öl meg, majd a vezetőjök az összes többit. A barna hajú szemétláda fog győzni, a többiek pedig abban reménykedhetnek, hogy legalább elföldelik őket. Az élet igazságtalan, ezért az fog győzni, aki a legmocskosabb eszközöket használja. Ez van.
Nem tudtam szóhoz jutni a szavai után. Először is, mert olyan sokat beszélt, mint addig még soha, másodszor pedig, mert tudtam, pontosan így fog történni minden.
 - De mindegy, ezt a témát túltárgyaltuk. - vont vállat és elvette a kezemből a botokat és erősen a földbe szúrta őket, így a lángok pont érték a halakat. - Viszont én most már annyit dumáltam, hogy szégyellem magamat, most pedig, te jössz! Amint elmondod, ki az a Kate White valójában, én is elmondom ki az a Josh Miller!