14. rész

Sziasztok!

Meghoztam a legújabb részt (, Kate szemszögéből)! Jó olvasást!

○•Nóri•○



Egyfelől szerettem volna, ha végre megtudok néhány dolgot Joshról, másfelől pedig azt gondoltam, ez a lépés elég nagy ugrás lenne az ismeretségünkben, viszont még nem bízom annyira benne, hogy elmondjak neki magamról mindent. Sőt, ha mégis beavatom őt életem minden részletébe, honnan tudhatom, hogy érdekelni fogja...?
 - Nem tudom, hogy... - kezdtem, de utána nem tudtam, hogyan folytassam.
 - Hogy? - unszolt. - Nem bízol bennem, ugye?
Nem feleltem, tekintetemet a homokra szegeztem és semmi áron nem fordítottam volna el onnan.
 - Tudod, azzal, hogy nem bízol bennem, nem bántasz meg. Szóval, ha ez a terved, akkor nem jött be!
Ekkor mégis felnéztem az arcába. Mosolygott, de nem vidáman, inkább megvetően...
 - Nem erről van szó, Josh! Nem akarlak megbántani, csak tudom, nem érdekelne téged az én unalmas életem. Nem abba a világba tartozol, amibe én, nem akarom lejáratni magam azzal, hogy a kicsinyes dolgaimról beszélek neked. - vallottam be.
Amikor felfogta, amit mondtam, elmosolyodott.
 - Miért, szerinted milyen világba tartozok? - kérdezte.
 - Nem tudom, viszont a te világod valószínűleg nem olyan pocsék, mint amilyen az enyém volt. - mormogtam.
 - Ha nem tudom meg, milyen a tiéd, azt sem tudom megmondani, olyan-e, mint az enyém. - motyogta, inkább csak magának, mintsem nekem. - De nem érdekes, együnk, azután meg keressük a szállást!
A hal forró volt, ezért percekig csak hagytam a bot végén, hogy legalább annyira kihüljön, hogy ne égessem szét vele a számat.
Amíg vártam, hogy az étel hőmérséklete lecsökkenjen, gondolataim mélyére ástam magamat.
 - De ugye, nem haragszol rám? - kérdeztem halkan Joshtól néhány néma csendben eltelt perc után.
 - Ugyan már, Kate! Ha ilyenek miatt megharagudnék rád, vagy bárkire, akkor ennyi erővel már azért is bocsánatot kérhetnél, mert levegőt veszel. Hogyan haragudhatnék rád azért, mert az igazat mondod? Akkor már dühös lennék, ha hazudoznál nekem, de az igazság mindig jó.
 - Köszönöm. - mondtam, mire felhorkant és megrázta a fejét.
 - Ki lehet téged gyógyítani abból, hogy folyton más véleményével foglalkozol? Ha nem beszél az illető, azt gondolod, megbántottad, ha pedig elmondja, ami a fejében jár és neked az megkönnyebbülést okoz, akkor meg megköszönöd a semmit... Furcsa.
Felnevettem.
 - Asszem, inkább nem mondok semmit. - mosolyodtam el.
Lassan ettem meg a kesői reggelit. Csendben teltek a percek, csak a víz hullámzását lehetett hallani.
Amikor megettem három halat, megvártam, amíg Josh is végez, majd elindultunk a zöld rengetegbe. Josh nem szólt hozzám egy szót sem, csak sétált mellettem és készségesen vitte az én csomagjaimat is a sajátjai mellett.
 - Most mit is keresünk pontosan? - kérdeztem halkan, amikor már legalább fél órája csend honolt kettőnk között.
 - Szállás, víz. - motyogta, de arra sem méltatott, hogy rám nézzen.
Felsóhajtottam. Már megint dühös rám, csak azt nem tudom, hogy miért...
 - Mi a baj? - kérdeztem, de nem válaszolt csak az utat bámulta.
Percekig vártam a válaszra, ami sehogy sem akart eljutni hozzám.
 - Kösz a választ, rendes vagy. - mormogtam.
 - Ne tégy úgy, mintha komolyan érdekelne, mi van velem. - vonta össze a szemöldökét és felsóhajtott.
Néhány pillanatig latolgattam a reakcióim között, hogy mi lenne ebben a percben a legmegfelelőbb választás.
Végül arra jutottam, hogy a támadás a legjobb védekezés.
 - Ide figyelj! - megszaporáztam a lépteimet és elé álltam. Legfeljebb ellök az útjából és átsétált rajtam. Ahogy elálltam az útját, megtorpant és várakozóan nézett rám. Vettem egy nagy levegőt és hadarni kezdett. - Nagyon megköszönném neked, ha legalább egy árnyalatnival rendesebb lennél velem, Josh. Ha zavar a jelenlétem, akkor menj el, köszönöm az eddigi segítségedet, viszont már így is halott vagyok és nem szeretném, ha kikészítenél, oké? Köszönöm, hogy segítesz nekem, viszont azzal, hogy én kedves vagyok veled, te meg folyton úgy viselkedsz velem, mintha valami olyasmit tettem volna, mintha meggyilkoltam volna valakit -, aki sokat jelent neked - a szemed láttára. Nem vagyok elég türelmes ahhoz, hogy kibírjam ezt a viselkedést, szóval mindkettőnknek alkalmozkodni kellene a másikhoz, viszont ez a dolog nem fog menni, ha csak én alkalmazkodom hozzád. Kérlek értsd meg ezt, Josh!
Vettem egy újabb levegőt és várakozva toporogtam előtte, hogy feleljen valamit.
 - Segítek neked, Kate! - hangosan hadarta ő is a szavakat, közben összeszűkült tekintetét az enyémekbe fúrta, termetével pedig fölém tornyosult. - Nem vagyok szuperhős, hogy mindent megtegyek, ami csak a vágyad. Hordom a szaros cuccaidat, meg segítek neked, ha az a rohadék idejönne, viszont azt, hogy a te kedved szerint ugráljak, nem fogom megtenni. Senkinek, nemhogy neked. Fogdd már fel, hogy nekem nincs szükségem arra, hogy folyton jártassam a számat, mint egyesek! Amíg neked az a legnagyobb problámad, hogy csini, cuki lányka legyél, addig én azon agyalok, mit kéne csinálni, hogy túléljük ezeket a rohadt hónapokat!
 - Félreismersz engem, Josh! - ráztam meg a fejemet. - Nem akarok csini, cuki lányka lenni.
Ledobta a csomagokat a földre, amelyek hangosan puffantak egyet, majd két hatalmas tenyerével megmarkolta a vállaimat és egyetlen másodperc alatt egy hatalmas szikla oldalának nyomott. Erősen szorított hozzá a kőhöz -, aki belemélyedt a hátamba -, nem engedte, hogy elmenjek onnét. Annyira meglepődtem, hogy még fel sem tudtam fogni, mi történik pontosan. Josh szemei szikrákat szórtak felém, ahogy egyetlen ujjával felnyomta az állkapcsomat, hogy az arcomba tudjon nézni.
 - Nem beszélsz magadról, mégis honnan tudhatnám, hogy milyen vagy?! - a hangja halkabb volt, viszont megvetőbb. - Nem különbözöl semmiben sem azoktól, akikkel már volt dolgom.
Egy pillanatig csend volt.
 - Kicsit se zavarjon, hogy tegnap még sokban különböztem a többi csajtól! - fújtam egyet és fanyarul elmosolyodtam. - Azt sem tudod, hogy miket beszélsz!
 - Te meg még arra sem vagy képes, hogy megértsd a téged körülvevő dolgokat. Egy kisgyerekként viselkedsz!
 - Ó, persze, mert te mindent tudsz! - fintorogtam.
 - Ilyet sose mondtam! Én tisztában vagyok vele, mit tudok és mit nem, ellenben veled! Igazából, azt sem értem, mi a fenét csináltam, amikor utánad jöttem. Simán hagynom kéne, hogy megdögölj, mert azt érdemled meg!
Néhány pillanatig dühösen meredt rám, majd elengedett és hátralépett egy lépést. Néhány pillanatig egyikünk sem szólt semmit. Én őszintén szólva megijedtem, ő meg valószínűleg még mindig dühös.
 - Bocs. - sóhajtotta és hátatfordított nekem.
 - Nekem kéne bocsánatot kérnem, amiért még nem dögöltem meg. - fagyosan elhaladtam mellette és felemeltem a cuccaimat a földről, majd elindultam egyenesen, amerre néhány perce még elindultunk.
 - Kate... - elkapta a kezemet, de én megrántottam és ezzel kiszabadultam a szorításából. Valószínűleg holnapra tele leszek véraláfutásokkal...
A keze lehullott rólam, én pedig csak sétáltam előre és próbáltam leküzdeni a dühömet, hogy ne forduljak vissza és mossak be egyet neki.