11. rész

Sziasztok!

Meghoztam a legújabb részt, remélem, hogy tetszeni fog.

Ez a rész (sőt egészen a 16. részig) még Kate szemszögéből játszódik (Sajnálom, de ezeket a részeket már megírtam előre, viszont a 17. résztől már mások is szerepet kapnak az elbeszélőként!)

Jó olvasást! :)

○•Nóri•○



Aznap éjszaka újra rémálmom volt, pedig elalvás előtt minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy ne legyen... Viszont ez a mostani más volt, mint az előzőek.

Álmomban újra otthon voltam. A házunkban voltam, viszont a szüleim nem láttak engem, olyan volt, mintha egy külső néző lennék. Láttam, ahogy a nappaliban lévő barna kanapén ültek és nevetgéltek. Tudom, hogy álmomban még boldog is voltam, amiért nevetnek.

Ezután apu felállt és felsétált az emeletre, néhány perc múlva pedig lejött a lépcsőn és visszaült a helyére.

 - Nézd csak, felébredt! - mondta apu és csak ekkor láttam meg a kezében lévő gyermeket. Néhány hónapos lehetett (vagy akár már éves?), vörös haja volt - olyan, mint az enyém -, ami a vállára hullott és apró csigákban végződött.

 - Rosszul alszol, Kate? - kérdezte anyu.

Egy pillanatra azt hittem, a múltat látom magam előtt és a vörös hajú gyerek én vagyok, viszont amikor megláttam a kislány szemeit, tudtam, hogy nem én vagyok az. Zöld szeme volt, akárcsak a smaragd. Az a gyermek nem én voltam, nem barna volt a szeme.

Anyu és apu egy másik kislányt tartottak a kezükben, akinek ugyanaz volt a neve, mint az enyém. Nem a múltat láttam, hanem a jövőt.

Amikor erre rájöttem, felriadtam, viszont még abban a pillanatban újra becsuktam a szememet. Túl világos volt. Néhány másodperc múlva újra kinyitottam a szememet. A nap fényes korongjából csupán egy kis szelet látszódott a víz tükre felett, mégis sokkal világosabb volt, mint Chicagóban.

Mivel tudtam, hogy úgysem tudnék tovább aludni, felkeltem az előző este készített ágyamról -, ami egy pólóból állt, amit a fejem alá raktam, a többi a homok volt.

Josh még aludt, ezért néhány óráig nem fog lekoptatni...

Felálltam és levettem a cipőmet, hogy kiszórjam belőle a homokot. Mondanom sem kell, hogy

félig homokkal volt tele... Belehajítottam a cipőt az egyik bőröndbe és levettem a kabátomat is.

Csak ezután jöttem rá, hogy még meg sem néztem alaposabban a kapott fegyvereket. Kivettem a pisztolyt a fekete táskából.

Elég könnyű volt, akár egy kézzel is meg tudtam tartani, azt hiszem, egy 9 mm-es volt... de nem vagyok benne teljesen biztos.

Annyira elmélyedtem a fegyver elemzésében, hogy észre sem vettem, Josh mikor lépett mögém, de egyszer csak megszólalt a fülem mellett:

- Jóóó reggelt!

Akaratlanul is összerezzentem és a kezem megrezdült, a mutatóujjam pedig rátapadt a ravaszra és meghúzta. Kellett néhány másodperc, hogy felfogtam, nem hallom a dörrenést.

 - Hihetetlen, mekkora mákod van, hogy nincs megtöltve. - mondtam és visszaraktam a fegyvert a táskába.

 - Ugyan, amúgy sem lőttél volna le. - mondta és leült mellém a homokba.  - Amúgy meg, ha mégis, te rosszabbul jártál volna.

 - Mi? - vontam fel az egyik szemöldökömet.

 - Ha megölsz, téged is megölnek. Viszont ellemben velem, te félnél a haláltól, viszont, ha most lelőnél, én nem szenvednék előtte.

Erre nem tudtam mit mondani.

 - Mióta vagy fent? - kérdezte néhány másodperccel később.

 - Nem tudom. - vontam vállat és átpillantottam a vállam felett a napra. Jóval fentebb volt már, mint amikor először megnéztem.

 - Asszem, inkább az a kérdés, mit csináltál ilyen sokáig. - mondtam.

 - Aludtam. - felelte és kivette a pisztolyt a táskából. - Vadászni kellene.

Azzal elkezdett kutatni a töltények után.

 - Ezzel biztos, hogy nem vadászol! - kirántottam a kezéből a fegyvert és elővettem az egyik kést és a tenyerébe nyomtam.

 - Nem vagyok késforgató. - nézett rá a késre.

 - Ez egy acélpengés, ergonomikus markolatú kés, valószínűleg sokkal könnyebb vele vadászni, mint egy pisztollyal.

- Nem vagyok a legelmésebb a fegyverismeretből, viszont a golyó gyorsabb, mint a penge. - mondta és visszarakta a kést a táskába.

 - Viszont a golyóra szükségünk van, a végére, meg vészhelyzetekben. A penge sokáig megmarad, viszont a golyó gyorsan elfogy.

Nem mondott semmit.

Csak ekkor döbbentem rá egy részletre, amit először nem vettem figyelembe.

 - Várj csak, nem ismered a fegyvereket? - kérdeztem.

 - Nem ezt mondtam! - csattant fel és felugrott, majd hátat fordított nekem.

 - Nem kellene így viselkedned. - motyogtam és visszapakoltam a táskába.

 - Te könnyen beszélsz, mert kiképeztek, viszont nekem nem segített senki.

 - Nem mondanám kiképzésnek a lövészetet...

 - Egyetlen pillanat alatt megállapítottad egy késről, hogy milyen a pengéje! - szakított félbe.

 - Ez nem nagy szám. - vontam vállat.

 - Persze. - horkant fel.

 - Te tegnap a semmiből csináltál tüzet, Josh. - Ahogy kimondtam a nevét egy kicsit megremegett a hangom. Furcsa... - Összemérhetnénk, melyik a jobb, viszont csak időpazarlás lenne. Meg kell keresnünk a csomagjaidat, majd vadászni és szállást keresni... Ejtsük a témát!

Összepakoltam a tegnap esti ágyamat és összecipzároztam a bőröndjeimet és amikor végeztem elindultam arra, amerről tegnap jöttünk. Josh még mindig ugyanúgy állt ott, mint valami szobor és csak akkor mozdult meg, amikor elsétáltam előtte.

El sem tudtam képzelni, hogyan képes olyan gyorsan sétálni a homokban, de néhány másodperc múlva már mellettem sétált és elvette a kezemből a csomagokat.

 - Köszi. - mondtam, ő csak biccentett.

 - Lassú vagy, sose érnénk vissza, ha te cipelnéd. - mondta.

 - Bocs, de nem jártam sokat a tengerparton. - fintorogtam.

Felnevetett.

 - Mondd csak, honnan jöttél te? A világ végéről?

 - Majdnem. Chicagóból, Illinois állam.

 - Ohh, hát az tényleg messze van. És ott nincs is sok homok, mi?

 - Hát, nincs. Csak fa, moha, fű és eső. Homok nincs.

 - Viszont hó van.

 - Hó? - nevettem fel. - Ez hogy jött most ide?

 - Úgy, hogy te láttál már havat, építettél hóembert meg minden. Én nem.

 - Nem láttál még havat? - ámuldoztam.

 - Hát, Phoenix-ben nem esik minden nap hó. - mosolyodott el. - Viszont a tévében elég valódinak tűnik.

 - Hidd el, meg sem közelíti... - feleltem. - De talán egy picit hasonlít.

 - Csak egy picit?

 - Fehér, hideg, elolvad és pelyhekben hull. Ez visszatérő elem minden téli filmben.

Egy pillanatig csend volt.

 - Csak az a szívás, hogy itt se esik hó. Asszem, kipurcanok, mielőtt látnék igazi havat. - mosolyodott el.

 - Szerintem, te túlénéd. - motyogtam.

 - Komolyan, ilyen rövid a memóriád? Néhány perce még azt tárgyaltuk, hogy nem tudok harcolni.

 - Hát, majd én megtanítalak! - vágtam rá, mire nevetni kezdett.

 - Te? - kérdezte nevetve.

 - Kösz szépen. - fintorogtam.

 - Bocs. - komorult el újra, majd néhány pillanatig gondolkodott. - Nem vagyok ám könnyű eset.

 - Mondj valamit, amit még nem tudok. - forgattam a szememet. - Úgysem tudnék mit csinálni itt, szóval segítek neked.

 - Te tudod. - vont vállat.

 - Hidd el, a végén remek harcos leszel.

 - Kösz. - nevetett fel, de a nevetése olyan volt, mintha csak azt üzenné: Ez megzakkant?. - Fő a bizalom.