10. rész

Sziasztok!

Meghoztam a legújabb részt! Remélem, hogy tetszeni fog! :)

Ezennel szeretném megköszönni nektek, hogy lassan 250 látogatója lesz a blogomnak! Köszönöm szépen! ♥

Jó vakációt kívánok nektek, remélem, hogy a nyári szünetben is olvasni fogjátok a történetet!

Jó olvasást! :)

○•Nóri•○



 - Ennek így semmi értelme, menjünk beljebb! - mondta Josh, amikor már hosszú ideje sétáltunk csendben, egymás mellett.
 - Kár, hogy nem jutott eszünkbe hamarabb. - mondtam és az alkonyatra forduló eget figyeltem. - Ó, várj csak, én már javasoltam, legalább húsz perce.
 - Most komolyan erről fogunk beszélni? - csatttant fel. - Azt hittem, találunk valami használható dolgot a parton, bocs, hogy gondolkoztam.
 - Te is tudhatnád, hogy nincs semmi ezen a nyomorult, homokos, forró földcsíkon. - mondtam hangosan.
Egy pillanatra csendben volt és már éppen gúnyolódni akartam, amikor hirtelen kikapta a kezemből a csomagjaimat.
 - Hé! - kiáltottam fel, de hirtelen - gőzöm sincs hogyan, hiszen mindkét keze tele volt a bőröndjeimmel - kezét a számra tapasztotta és közelebb lépett hozzám.
Ha ezzel el akar csitítani, akkor nem jön be a terve... Habár elég erősen próbálkozott, ezt a szorításán is éreztem. Szinte már fájt, ahogy összeszorítja az állkapcsomat.
 - Van itt valaki. - suttogta és levette a kezét a számról.
 - Mi? - suttogtam én is, de akkor már meghallottam a halk lépteket a zöld dzsungelből.
Hárman voltak, nagyjából három lépésnyire tőlünk.
Amikor felfogtam, hogy mit csinálok, a kezemben már a hajón kapott táskában lapuló két kés csillant meg a lemenő nap utolsó fényeiben.
 - Ez nem valami szerencsés ötlet. - motyogta Josh.
 - Ha van jobb ötleted, örömmel hallgatom! - fintorogtam.
Abban a pillanatban egy puskacső bújt ki a levelek közül, pontosan miránk célozva vele.
 - Fegyvert le! - hallatszott egy mély, rekedtes férfi hang a sötét mélyéről.
Alig egy pillanattal később a puskacső eltűnt és még akkor három fekete ruhás, mindenféle fegyverrel felszerelt férfi lépett ki a sötétből.
 - Mit keresnek itt? - kérdezte az egyik.
 - Ez egy remek kérdés, ha nem tudnák, muszáj itt lennünk. - mondta Josh.
 - Úgy értettem, miért nem kerestek valami szállást? - kérdezte az egyik mogorva alak. - Tegyék ezt, néhány perc múlva lemegy a nap.
Azzal beleolvadtak a levelek és fák sötét rengetegébe.
Amikor már biztosak voltunk benne, hogy nem jönnek vissza, megszólaltam:
 - Ez meg mi a franc volt?
 - Szerinted én tudom? - vont vállat és elindult arra, amerre az alakok eltűntek. - Ma este itt maradunk, már amúgy sem látnánk semmit, holnap majd folytatjuk a mászkálást.
Lerakta a bőröndöket egy kis kupacba. Csak ekkor tűnt fel, hogy nála nincsenek csomagok.
 - A te cuccaid hol vannak? - kérdeztem.
 - Valahol, a sziget túloldalán. - vont vállat, legalábbis azt hiszem, de nem vagyok benne biztos mert már sötét volt.
 - Akkor, holnap azt is megkereshetjük. - mondtam és leültem egy nagy sziklára. Furcsa volt, mert meleg volt és nem jéghideg, mint amilyen Chicagóban lett volna. Felhúztam a térdeimet és átfogtam a karjaimmal.
 - Te már találtál is ágyat? - nevetgélt Josh a sötétben.
 - Lehet. - vontam vállat.
Egy pillanatig csend volt.
 - Kérdezhetek valamit? Komolyan kíváncsi vagyok, nem hülyéskedni akarok, vagy megbántani téged. - mondta és leült a homokba, hátát a sziklának döntötte.
 - Kérdezz. - sóhajtottam.
 - Félsz a sötétben? - kérdezte. Nem láttam az arcát, de kihallottam a hangján, hogy mosolyog.
 - Akkor örülnél, mi? - rugtam meg a vállát lágyan. - Nem, nem félek a sötétben.
 - Ez jó hír. - mondta, majd néhány percig újra csend volt.
 - Gyújtsak tüzet? - kérdezte utána.
 - Fázol? - kérdeztem, mire megrázta a fejét, azt hiszem.
 - Csak úgy. - mormogta.
 - Rendben, de nem hiszem, hogy találsz ágakat, vagy ilyesmi.
 - Nem? - kérdezte és felállt, majd néhány másodperc múlva egy éles reccsenés hallatszott mellőlem.
 - Te jó ég! - szisszentem fel. - Ne csinálj már ilyeneket!
 - Mégis csak félsz a sötétben? - nevetett fel és halkan tördelni kezdte az ágat.
 - Eddig még nem fordult elő, hogy valaki tüzelőt hasogatott mellettem. - mondtam és a sötétben kutatni kezdtem. Ekkor elvonult egy kisebb felhő a fejünk felől, de csak annyira, hogy néhány percre átragyogott a holdfény a puha rétegen.
 - Bocs. - mondta és letelepedett az általa készített kis ághalom mellé és két követ kezdett összeütögetni.
 - Talán voltál már cserkész? - kérdeztem és figyeltem, ahogy apró szikrák hullanak a kis halomra, de utána elalusznak.
 - Nem, viszont megtanultam, hogyan kell túlélni a vadonban. - mondta és olyan erősen csapta össze a köveket, hogy apró fény gyúlt ki a talajon. Lassan nőni kezdett, végül megvilágított egy teljes kört és meleggel vonta be a közelét.
A tűz gyorsan felélte az ágakat, Josh pedig újakat tördelt le egy pálmafáról és rádobálta. Odatelepedtem tűzcsiholó társammal - furcsa volt ezt mondani, még, ha gondolatban is - szembe és a tűzre szegeztem a tekintetemet.
Néhány percig hallgattuk - legalábbis én biztosan - a tűz ropogását, majd hirtelen felkiáltottam.
 - Hé, várj csak!
Lassan odasétáltam a bőröndökhöz és sorra kicipzároztam mindegyiket, hogy megtudjam, melyikben van az, amit keresek.
 - Mi van? - kérdezte Josh.
 - Pszt! - szóltam rá, majd amikor megtaláltam a megfelelő táskát diadalmasan felnevettem és kivettem a keresett cuccot.
 - Nesze! - nyomtam a kezébe az egyik reggel elcsomagolt szendvicset.
 - Miért adod nekem? - kérdezte, amikor visszaültem a helyemre.
 - Azért, mert most társak vagyunk és amúgy is, holnapra valószínűleg tönkremenne. Edd meg és maradj csöndbe.
Egy pillanatig csend volt. Josh törte meg a csendet:
 - Nem hittem volna, hogy ilyen vagy. - mondta halkan és a tüzet bámulta.
 - Remélem, hogy jó értelemben. - szaladt ki a számon, mielőtt még meggondolhattam volna, mit mondok.
 - Igen. - bólintott. - Rendesebb vagy, mint elsőre tűnsz.
 - Ezt mind kitaláltad egy nyomi szendvicsből? - nevettem fel és enni kezdtem.
 - Komolyan mondtam.
 - Hát, nehéz valakit megismerni néhány óra alatt. - vontam vállat. - Te sem olyan vagy, mint gondoltam.
Meglepetten nézett rám és várta, hogy folytassam.
 - Rendes srác vagy, ha elhagyod a keserű maszkot, amit magadra erőltetsz. Valamit el akarsz rejteni, keménynek akarsz tűnni és az is vagy, viszont ez még nem jelenti azt, hogy keserűnek kell lenned.
 - Te is keményebb vagy, mint amilyennek kinézel. - mondta, miután percekig emésztgette, amit mondtam.
 - Hát, nem hinném. - vallottam be.
 - Pedig igaz.
Egy pillanatig csend volt.
 - Inkább egyél! - szóltam rá, mire kicsomagolta a szendvicset.
 - Kösz. - mondta és enni kezdett.